A Dr. Garamszegi László Zsolt, ELIXIR vezető kutató irányításával készült tanulmányban a fenotípusos tulajdonságok additív genetikai varianciájának és öröklődőképességének számításakor felmerülő módszertani nehézségekről olvashatunk az örvös légykapó példáján.
Az additív genetikai variancia felmérése döntő fontosságú lépés egy tulajdonság evolúciós válaszának előrejelzésében. A becsült genetikai variancia azonban érzékeny lehet az alkalmazott módszertanra, pl. az egyedek közötti rokonsági viszony felmérésének módjára, különösen vadon élő populációkban, ahol a szociális törzskönyvek pontatlanok lehetnek. Ennek a lehetőségnek a vizsgálatára a madarak csontvázas testméretének egyik fő helyettesítője, a tarsus hosszának additív genetikai varianciáját vizsgálták. A modellfaj a galléros légykapó (Ficedula albicollis) volt, egy társadalmilag monogám, de genetikailag poligám vonuló szárnyas madár. A genetikai variancia becsléséhez két rokonsági mátrixot használtak: (1) kizárólag a társas kapcsolatokon alapuló mátrixot és (2) az egynukleotid-polimorfizmusok (SNP-k) széles skáláján alapuló genetikai hasonlósági mátrixot. A figyelembe vett rokonsági mátrixtól függően mérsékelt vagy magas additív genetikai varianciát és örökletességi becsléseket találtak a tarsushosszra vonatkozóan. Az öröklődési becslések magasabbak voltak, amikor a a társadalmi pedigré helyett a genetikai hasonlósági mátrix segítségével vizsgálták. Eredményeik megerősítik, hogy ez a kulcsfontosságú tulajdonság képes reagálni a szelekcióra, és rávilágítanak a fenotípusos tulajdonságok additív genetikai varianciájának és öröklődőképességének kiszámításakor felmerülő módszertani aggályokra. Eredményeiket összegezve arra jutottak, hogy a szociális pedigré használata a genetikai hasonlósági mátrix helyett az egyedek közötti rokonság feltérképezésére egy genetikailag poligám vadon élő populációban jelentősen alábecsüli az additív genetikai variációt.
A cikk 2024 februárjában jelent meg és teljes terjedelmében ezen a linken olvasható.
